
A Pécsi Állatkert gyönyörű, erdős környezetben fekszik, éppen emiatt nagyon gazdag a növényvilága. A természetes növénytakarón kívül látogatóink számos ültetett lágyszárú és fásszárú növénnyel is találkozhatnak sétájuk során. Ennek ellenére tematikus növénybemutató korábban még nem volt megtalálható nálunk. Az új Füvészkert ezt a hiányt próbálja most eltüntetni: az itt elültetett növények egy adott tematika szerint lettek összeválogatva, mivel olyan fajok kerültek itt elhelyezésre, melyeket gyógyászatban, vagy fűszernövényként is fel lehet használni. Bár a Füvészkert növényei még “téli álmukat alusszák”, bízunk benne, hogy jövő tavasszal már teljes pompájában fogja várni látogatóinkat új létesítményünk! Terveink szerint a kert növényei akár zoopedagógiai foglalkozások alkalmával is bemutatásra kerülhetnek. A Füvészkert mellett egy nagy méretű szemléltető tábla is elhelyezésre került, melynek segítségével látogatóink jobban is megismerhetik az itt elhelyezett növényfajokat, és megtudhatják, hogy melyik növényt mire érdemes használni.
A TESCO áruházak 2019. nyarán megrendezésre kerülő “Ön választ, mi segítünk” elnevezésű zsetongyűjtő akcióján az EGE (Európai Gondolatok Egyesülete) harmadik helyezést ért el. A befolyó összeg felhasználásával az EGE kollégái állatkertünket támogatták, így az adományból nekik köszönhetőn kerülhetett kialakításra új Füvészkertünk. Önzetlen segítségüket ez úttal is köszönjük!